Csak a ház ér százmilliót: hogyan osztja fel a vagyont Kulcsár Edina és Csuti?

Nyerő Páros Kulcsár Edina Szabó András Csuti
Vágólapra másolva!
Kulcsár Edina és Szabó András, azaz Csuti válni fog, de a közös vállalkozásokat is el kell osztaniuk.
Vágólapra másolva!

Mint korábban írtuk, Kulcsár Edina és Szabó András, azaz Csuti válóperre készül, nem tudták megmenteni a házasságukat. Ilyen esetben sok területen meg kell egyezni, a gyerekek felügyeleti jogától kezdve a közös vagyon felosztásán át sok olyan dolog van, amelyben közös megoldásra kell jutni, lehetőleg úgy, hogy egyik fél se sérüljön jobban, és a gyermekek se érezzenek több feszültséget.

Forrás: RTL Klub

2020-ban több mint 135 millió forint árbevételt termelt a közös cégük, a házaspár nemrég költözött be álomotthonába - írta a Blikk, amely szerint 300 milliós lehet a vagyon.

A családi házat 2020. júliusában sikerült végre birtokba venniük. A lap által megkérdezett szakember szerint a környéken kevés az eladó új építésű, rádásul ilyen kiváló minőségű otthon, Edina és Csuti ugyanis mindenből a lehető legjobbra törekedtek, ezért ha úgy döntenek, eladják, meg is kérhetik az árát. "Nem ismerem ugyan a ház pontos paramétereit, de azt kell mondjam, az interneten fellelhető fotók és felvételek alapján ez a ház megér legalább százmillió forintot, de az ára egy eladás esetén akár 150 milliót is elérheti" – árulta el az ingatlanokkal foglalkozó szakember.