Szerelmi sokszög: nem csak harmadik, már negyedik félről is beszélnek Jason Momoa esetében

Jason Momoa és Emilia Clarke, előbbi 40. születésnapi buliján
Vágólapra másolva!
Az év eleje kétségtelen, hogy a megdöbbentő válásoké. Többek között Kulcsár Edina és Csuti válása sokkolt legutóbb, de Horváth Gréta és férje, Dávid zűrös különválása sem kevésbé meglepő. És egy kicsit messzebb ugyan, de válik Jason Momoa és felesége Lisa Bonet, akik már 16 éve éltek együtt boldog párkapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Azért is a döbbenet, hiszen Momoa saját bevallása szerint gyermekkori szerelme volt a felesége, ami számára beteljesedhetett. A rajongók imádták a párosból sugárzó szeretetet és harmóniát, ezért sem értik a történteket.

Azóta olyan összeesküvés elméleteket gyártanak, miszerint többen felfedezni vélnek egyfajta párhuzamot Momoa és Johnny Depp esetében,

aki szintén nagyon hosszú és stabil kapcsolatból lépett ki Amber Heard színésznő miatt – akivel elég zűrös váláson mentek keresztül – a Rumnapló című film forgatása után. Momoa épp most forgatta az Aquaman és az elveszett királyság című filmet, melyben partnere Heard volt, így egyesek elkezdtek kombinálni, hogy Amber elcsábította-e a sármos színészt.

Az alábbi Tweet-t szerint: "Emlékezzetek, hogy Johnny Depp nem sokkal azután rúgta fel a kapcsolatát, miután együtt forgatott Amber Hearddal. Most Jason Momoa is válik, miután vele forgatott egy filmet. Várjuk ki a végét, hátha újra lecsap valakire."

De nem csak Amber Heardot nem kíméli a köznyelv, ugyanis egyesek egy másik kolléganőben – Emilia Clarke-ban – látják a gaz csábítót. Véleményük szerint pont olyan, akiből ki sem néznék, az ártatlan bájos külső miatt, hogy mégis mire képes. Momoa és Clarke valóban nagyon jó barátságot ápolnak a Trónok harca forgatása óta, egyes rajongók nagyon örülnének a párosnak, míg mások inkább csalódottak lennének, ha kiderülne Emiliáról, hogy tönkre tett egy házasságot.