Kulcsár Edina dúsgazdag új barátja 50 milliós házat vett a 4 éves kislányának

G.w.M
Vágólapra másolva!
Kulcsár Edina új párja, Varga Márk, vagyis G.w.M. egykor anyagi gondokkal küzdött, de a zenei tevékenységének köszönhetően már 50 milliós lakást vett lányának.
Vágólapra másolva!

Kulcsár Edina robbantotta a hírt: új szerelem érkezett az életébe, Varga Márk vagyis G.w.M. A bejelentés nem sokkal azután történt, hogy Edina és Csuti közölték, véget ért a házasságuk.

Varga Márk egy sikeres rapper, aki zenei tevékenységének köszönhetően 50 milliós házat vett a lányának, de volt idő, amikor még kenyérre sem volt pénze.

Jövőre a fiam is kap egy lakást, mert szerintem ez így normális, hogy megalapozom a jövőjüket" - mondta korábban G.w.M a Ripostnak.

Forrás:G.w.M/Instagram

G.w.M családjában volt egy hatalmas törés, a szülei szétmentek, ő pedig úgy döntött, csak a zenére akar koncentrálni, és elköltözött otthonról. "Akkoriban előfordult, hogy nem volt mit ennem! Nehéz volt, de megérte, mert most itt vagyok (...)

Arra emlékszem, hogy a kenyértartó mellett volt pár húsz forintos! Már a százasok is elfogytak" - mondta G.w.M.