Csuti úgy dúdolgatta Kulcsár Edina első dalát, hogy nem tudta, hogy róla és a szakításról szól

Nyerő Páros Kulcsár Edina Szabó András Csuti
Vágólapra másolva!
A klip két nap után 1 millió 50 ezer megtekintésnél jár. 
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, Kulcsár Edina már hétfő reggel beharangozta, hogy délután debütál az első videoklipje, a hivatalos YouTube-csatornájára pedig alig nyolc óra alatt több mint 14 ezren iratkoztak fel – annak ellenére, hogy a klip megjelenéséig teljesen üres volt.

Kulcsár Edina, Szabó András Csuti Forrás: RTL Klub

A válófélben lévő szépségkirálynő, modell és műsorvezető most zenei karrierbe kezdene, ebben gazdag új szerelme, Varga Márk, G.w.M. segít neki, vele készült az Egyetlen szó is, ő volt a producer. Egyetlen nap alatt 600 ezer megtekintése lett Kulcsár Edina első dalának, de lehet, hogy negatív kommentek is érkeztek, mert valaki letiltotta a hozászólás lehetőségét. Két nap után 1 millió 50 ezernél tart a klip.

Csuti már nem tagadja, hogy tisztában van vele, kinek és mit üzennek a dal sorai. Kívülről fújja a szerzeményt, hiszen nagyon sokszor hallotta, sőt énekelte már a megjelenés előtt, miközben boldog családként ültek az autóban, és az úton ezt gyakorolták Edinával. A meglepetés csak később érte, hiszen ekkor még nem sejtette, hogy a sláger róla szól. "A dalon én már réges-régen túlvagyok, hiszen ott voltam a születésénél. Mi több, együtt énekeltük Edinával, csak éppen azt nem tudtam, hogy rólam szól" - mondta a Borsnak röviden Szabó András.