A sors iróniája, hogy egyik fél sem kereste a szerelmet, mégis rájuk talált, és ezt saját bevallásuk szerint a COVID-nak köszönhetik. Patrick és Linda Purl – aki szintén színész – egy csoportos chatben találtak egymásra, majd hamar elkezdtek FaceTime-on, majd Zoomon keresztül kommunikálni.

Annyira nagy volt közöttük az összhang, hogy képesek voltak napi 2-3 órákat zoomolni egymással, egy napot sem hagytak volna ki beszélgetés nélkül. Körülbelül négy hónapig tartott a karanténszerelem, amikor Patrick megunta, hogy nem láthatja és érintheti meg a nőt, akit szeret, így egy Zoom meeting után kocsiba pattant és 23 órát utazott, hogy Lindához érjen. A színész így fogalmazott: Beszálltam a kocsimba, majd 23 órát vezettem a küszöbéig, és azóta sem váltunk el egymástól.
2020 júliusa óta tart a románc, azóta elválaszthatatlanok és csak úgy izzik körülöttük a levegő. Nem csak magánéletükben osztoznak a sikeren, hanem szakmájukban is: jelenleg egy közös projekten dolgoznak, a Kapj el ha tudsz című klasszikus Broadway-thrilleren, mellyel jövő hónapban országos turnéra indulnak - írja a Daily Mail.