11 futam, 11 vereség van a neve mellett, de a jelleme, humora miatt szereti a csapata. Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes és háromszoros Európa-bajnok magyar cselgáncsozó bízik egy szebb közeljövőben. 

Sajnos még mindig nem úgy megy a játék, ahogy szeretnéd. Kihez tudsz fordulni, ki próbál segíteni neked?

- Sajnos még mindig nem tudtam felvenni a játék ritmusát, nem érkeztem meg még Dominikára, csak testben. De nagyon hálás vagyok, hogy idejüket nem sajnálva, akármelyik csapattársamhoz fordulok, készséggel segítenek és korrepetálnak egy-egy dobásra. Dorka, Danny, Zozo is ellátott nagyon jó tanácsokkal, de mondhatnám Krisztiánt is, aki extrán jól dob szinte minden nap. De tényleg mind a lányok, mind a fiúk részéről nagyon sok segítséget kapok, amit kértem is, már az első napokban is, amikor ide érkeztünk, hogy ha van rá mód, akkor gyakoroljunk.

Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes és háromszoros Európa-bajnok magyar cselgáncsozó az Exatlonban - sokan szeretik jelleme miatt, de nem hozott pontot, 11 vereség melletttv2

Sokan rangidősként nem kérik ki a fiatalok véleményét sok helyzetben. Te hogy állsz ehhez, van benned rossz érzés amiatt, hogy a fiatalok tanítanak?

- Abszolút nincs, hiszen egy olyan területre érkeztem, amiben nem vagyok annyira jártas. Nagyon jól látszik, hogy sokkal ügyesebbek, akik csak pár hónapja mentek haza és még bennük van a verseny. Soha nem volt persze az ügyességi játék a nagy kedvencem, de ezt ahhoz tudnám hasonlítani, mintha egy teljesen új sportágat próbálnék megtanulni, ami nagyon távol van a sajátomtól. Hiába fiatalabb valaki, ha a tapasztalata és tudása megvan, arra nagyon szívesen támaszkodom, egyáltalán nincs bennem semmi rossz érzés. Remélem, hogy bennük sincs, hogy engem kell tanítgatni.

Ma este jön a végjáték második fordulója, ahol kiderül, hogy melyik csapatból kerül majd ki a biztos párbajozó, Szabó-Thomka Hanna ellenfele. A tegnapi, hatalmas botrányról itt olvashat.