Összeomlott a felesége halála után, már élni sem akar a Kórház a város szélén sztárja

Josef Abrhám, Kórház a város szélén
Vágólapra másolva!
A Kórház a város szélén Blazej doktora, a 82 éves Josef Abrhám tavaly meghalt feleségét gyászolja, legutóbbi nyilatkozata alapján az életkedvét is elvesztette.
Vágólapra másolva!

A Kórház a város szélén című, itthon is népszerű csehszlovák sorozat főszereplője, Josef Abrhám összeomlott tizennégy évvel fiatalabb felesége, Libuse Safránková tavalyi halála után, a temetésen már lefogyva, kerekesszékben jelent meg.

Josef Abrhám, Kórház a város szélén Forrás: ČST

"Az a nyolc óra, amit éjszaka átalszunk, megtisztítja a testet. De könnyen előfordulhat, hogy az egyik reggel már nem ébredünk fel. Néha úgy érzem, hogy ezt nem is bánnám. Szívesen maradnék örökre egy álomban" – nyilatkozta nemrég.