Első szülinapja apukája nélkül: G.w.M kislánya ma 5 éves

Tavaly még idilli családként szereplt G.w.M a feleségével: így nyilatkoztak családjukról
Vágólapra másolva!
G.w.M és Nagy Melanie is megosztotta a követőkkel, hogy drága kislányuk ötödik szülinapját ünneplik. Valószínű, hogy ez a szülinap más, mint az eddigiek, amikor még az egész család együtt volt.
Vágólapra másolva!

A szülők szakításának körülményeiről nem sokat tudni, de G.w.M. legutóbbi nyilatkozata alapján, nem túl fényes a viszonya gyerekei anyjával. A kis Melanie érdekében valószínű, hogy jobbnak látták a szülők, ha idén külön-külön köszöntik fel a kislányukat.

A rapper és felesége is megosztotta követőivel, hogy milyen fontos számukra a mai nap, és milyen büszkék lányukra, aki láthatólag remekül érzi magát a szülinapi zsúron.

Az is előfordulhat, hogy egy ilyen bensőséges családi esemény kapcsán rendeződnek a vitás kérdések. Még ha nem is valószínű, hogy újra egy pár lesznek, de talán egy jó szülői együttműködést kialakíthatnak egymás között.