Elton John azt sem tudta, melyik államban van

Elton John
Vágólapra másolva!
Nemrég indult turnéjára a zenészlegenda, aki a hét elején a Missouri állambeli Kansas City-ben lépett fel. A koncert után köszönetet Elton John köszönetet akart mondani közönségnek Twitter oldalán keresztül is, de nagyon melléfogott a posztban, ugyanis nem jó városnak köszönte meg a részvételt. A szövegben Arkansas várost nevezték meg, ami a szóban forgó helyszíntől majdnem 400 kilométerre, Kansas államban található. A helyszínt biztosító T-Mobile Center tovább fokozta a kínos helyzetet, ugyanis válaszukban megköszönték az üzenetet, de nem helyesbítettek. Azt nem tudni, hogy ő maga, vagy stábjának egyik tagja követte el a szerencsétlen hibát, mindenesetre nem javították ki a tévedést, csak törölték a bejegyzést – írja a New York Post.
Vágólapra másolva!