Remek produkciókkal és nagy meglepetéssel indult a Sztárban sztár

TV2 Sztárban Sztár 2022 Lékai-Kiss Ramóna, Papp Szabi, Makranczi Zalán Kökény Attila Till Attila
Vágólapra másolva!
David Guetta és Becky Hill slágerével kezdődött az ország házibulijának első élő adása, melyhez valóságos videoklipet készítettek a 12 versenyzővel. Látványelemekben nem volt hiány, a dalt előadták a bejátszó után élőben is, és konfetti záporral köszöntötték Tillát és a mezőnyt, majd kézen fogva bevonult a megújult zsűri. Kökény Attilához és Papp Szabihoz, csatlakozott Lékai-Kiss Ramóna és Makranczi Zalán is. A háttérműsort Budavári Fülöp vezeti, aki a szünetben interjúkat készít a versenyzőkkel. Hamarosan kiderül, hogy ki lesz 2022-ban az ország legsokoldalúbb előadója. Lássuk, hogyan alakult a kifejezetten erős mezőnyt felvonultató, első élő show.
Vágólapra másolva!

Ember Márk – Jason Derulo – 34 pont

Első fellépőként Ember Márkot, a 29 éves színész és zenészt láthattuk, aki Jason Derulo - Swalla című, elég erotikus töltetű slágerét adta elő. Márk elmondása szerint a hideg futkosott a hátán a rémülettől, mielőtt próbára indult, annyira izgult, hogy mi lesz a feladata. Ő egy elég visszafogott típus az általa alalkított előadóhoz képest, ezért ez számára rögtön mélyvíz volt, nem csak az ének, hanem a koreográfia miatt is. Kiss Ramóna szerint megdöbbentő volt a hasonlóság közte és a világsztár között. Zeneileg úgy gondolják rendben volt, félelmeihez képest nagyon pozitívan értékelték a táncot is. Végül Makranczi Zalán és Kiss Ramóna 8, Papp Szabi és Kökény Attila 9 pontra értékelték Márk produkcióját.

Galambos Dorina – La Roux (Elly Jackson) – 30 pont

Az énekesnőt a Megasztár első szériájában ismerhette meg a közönség 18 évvel ezelőtt, azóta nem szerepelt ilyen nagyszabású műsorban, de rengeteg dolog történt vele azóta karrierjében. Ma már több zenekarban is énekel és járja az országot. Nagyon örült a rá osztott szerepnek, szerinte egy nagyon bevállalós előadót alakíthatott, aki nem áll messze a saját stílusától. A La Roux angol elektropop duó legismertebb slágerét, a Bulletproofot adta elő második fellépőként. A zsűri pozitívan értékelte, de hiányzott valami plusz az előadásból, amit az izgalom számlájára írtak. Így kapott Papp Szabitól és Kökény Attilától 8, Lékai-Kiss Ramónától és Makranczi Zalántól 7 pontot.

Puskás-Dallos Bogi – PamKutya – 39 pont

Az énekesnő, a paródiáiról híres Pamkutya párost kapta, ami rögtön elsőre nagy kihívás, de örömmel fogadta, mert mindig arról álmodott, hogy egyszer nagy rapsztár lehet. Az Aranybula című slágert hozta az első adásban, egyszerre kellett a két előadót alakítania, de jól vette az akadályt. Elmondása szerint nagyon maximalista és stréber, ezt kell most elengednie a színpadon, hogy jól tudja hozni a produkciót. Kökény Attila szerint ezekért az élményekért az ország legjobb műsora a Sztárban sztár. Papp, Kökény és Makranczi 10-10 ponttal, míg Lékai-Kiss Ramóna 9 ponttal díjazta a rap előadást.

Marics Peti – Maneskin – 38 pont

A Maneskin olasz rockbanda frontemberét - Damiano David-ot – alakította a ValMar formációban ismertté vált fiatal zenész. A Beggin' című slágerrel robbantotta fel a színpadot, mely háromszor tíz pontot és Makranczitól egy nyolcast hozott számára.

Zámbó Krisztián – Neoton Família (Csepregi Éva) - 37

Krisztián félelme beigazolódott és egyből női előadót nyert meg magának, nem mást mint az ikonikus Csepregi Évát és legnagyobb slágerét, a Nyár van-t. Párja kifejezetten örült, hogy párja női előadót kapott, legalább megtudja, hogy milyen a női sors. Az eddigi este legkomikusabb előadása volt, sok öniróniával, de a zsűri véleménye egybehangzó volt arról, hogy hangban szuperül hozta Csepregit és nem lett a produkcióból paródia. Ramónától, Zalántól és Papp Szabitól 9, míg Attilától 10 pontot zsebelt be.

Orsovai Reni – Tóth Gabi – 40 pont

Az este első maximális pontszámát a fiatal énekesnő kapta, akit legtöbben Rácz Gergő oldaláról ismerhetnek. Reni szerint Gabi zenéit nagyon nehéz elénekelni, mert olyan energiái vannak, ami másban nincs. Gabi meg is lepte és eljött hozzá egy próbára és rengeteget segített neki technikailag és a koreográfiában is. Teljesen más típusú előadók, ezért nagy kihívás lesz számára ennyit mozogni és gesztikulálni. Gabi Veled akarok lenni című romantikus dalát olyan tökéletesen énekelte, hogy a zsűri nem sajnálta tőle a 40 pontot.

Péterffy Lili – Stromae – 36 pont

A fiatal énekesnő minden kívánsága valóra vált elsőre, mert rögtön férfi bőrbe bújhatott – amit nagyon várt- és se nem magyar, se nem angol nyelvű dalt kapott. Stromae a népszerű belga énekes Tous Les Memes slágerét, francia nyelven adta elő, melynek klipjét elevenítette meg a színpadon. A zsűri úgy fogalmazott, hogy komplett színdarabot hozott a produkcióval, ezt 36 ponttal díjazták, egyöntetű 9 pontokkal.


Vavra Bence – James Arthur – 38 pont

A fiatal énekes egy tehetségkutatóban tűnt fel, és annal ellenére, hogy már rég nem szerepelt a médiában, a zene mindig is az élete része maradt. Nagyon örült a felkérésnek, mert elhatározta, hogy nyerni jött, ezt most be is bizonyította. James Arthur nagyon közel áll Bencéhez, a Recovery című slágerét adta elő. Nagyon erős produkció volt a zsűri szerint is, így Ramónától és Zalántól 9, Attilától és Papp Szabitól 10 pontot kapott.

A cikk folytatódik, lapozzon!