Elvált Janicsák Veca

Janicsák Veca
Vágólapra másolva!
Janicsák Veca és férje, Ladányi Jancsó Ábel külön folytatják, az énekesnő egy komoly műtéten is túl van.
Vágólapra másolva!

Elvált Janicsák Veca és férje, az énekesnő erről most először beszélt. 2016-ban született meg a kislányuk, Emma, 2017-ben összeházasodtak. 2020 júliusában elárulták, válságba került a kapcsolatuk, terápiára is jártak. Azonban úgy tűnik, nem sikerült megmenteni a házasságukat.

(...) Nekem a válás mellett kellett döntenem, hogy visszanyerhessem önmagam" - idézte Janicsák Vecát a Bors.

Forrás: Janicsák Veca/ Instagram

Ráadásul egy betegségekkel is megküzdött: autoimmun betegség alakult ki nála, mélyvénás trombózist kapott,

2020-ban pedig méhnyakrákot diagnosztizáltak nála.

"Az orvosom megkérdezte, akarok-e még gyereket, ha úgy döntök, ez lett volna az utolsó lehetőségem, de egyáltalán nem volt biztos, hogy sikerülni fog. Nem akartam kitenni magam újabb megpróbáltatásoknak, a kislányomnak szerettem volna adni minden időmet. A nagyon hosszú komplikált műtét alatt kiderült, a méhem sajnos nem menthető, el kellett távolítani" - árulta el.