Berki Krisztián: Mazsi kérte, hogy menjek el egy időre

Berki Krisztián
Vágólapra másolva!
Fordulóponthoz érkezett Berki Krisztián és felesége kapcsolata. A férfi napok óta egy belvárosi szállodában húzza meg magát.
Vágólapra másolva!

Berki Krisztián és Mazsi decemberben jelentette be, kapcsolatuk mélypontra került, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy meg tudják menteni a házasságukat. Külső segítséget is kértek, párterápiára járnak. AÚgy tűnik azonban, hogy hiába próbálkoztak, egyelőre nem sikerült oldani a feszültséget, ugyanis Berkinek napok óta egy belvárosi szálloda nyújt otthont.

Berki Krisztián Viasat6

A Borsnak sikerült lefotóznia, amikor a hotelből lép ki nyolcéves kislányával, majd taxiba ülnek és sietve távoznak. Krisztián iskolába vihette gyermekét. A Bors ennek kapcsán kereste meg Berkit, aki a várt reakció helyett higgadtan reagált:

Számomra fontos, hogy mindkettőnk lelki békéje meglegyen, ha esélyt adunk a vitákra, ez lehetetlen. Az elmúlt 6-9 hónapban nagyon nehéz helyzet alakult ki, próbálunk ezen dolgozni. Szerencsés helyzetben vagyok azáltal – mert míg mások esetleg nem tehetik meg, hogy átmenetileg szállodába költözzenek –, hogy most még többet tudok foglalkozni magammal, és békén kell tudnunk hagyni egymást Mazsival" - mondta Berki Krisztián.