A Dal 2022: Szombat este kialakul az elődöntős mezőny

A Dal 2022
Vágólapra másolva!
A dalverseny utolsó válogatója következik szombat este, amelyben összeáll az elődöntős mezőny. Ismét tíz produkciót láthatnak a Duna nézői. A Dal 2022 zsűrije továbbra is a nézőkkel együtt keresi az év magyar slágerét.
Vágólapra másolva!

Az utolsó válogató nemcsak azért lesz különleges, mert újabb tíz dal mutatkozik be élőben, hanem, mert az adás végére kialakul az elődöntős mezőny. A tét a versenyben maradás „Az Év Dala 2022" címért, és már csak öt hely kiadó.

Forrás: MTVA_Kaszner Nikolett

Az alábbi produkciók közül négy a zsűripontszámok alapján jut tovább, egy pedig a közönség szavazataival. Az elődöntőben már akusztikus verzióban hangoznak el az előadások.

  • Detti - Mihez Kezdjek
  • Ekanem - Hideg szél
  • Ketch feat. Pink Edvárd - Börtön
  • Kontraszt - Éberálom
  • MattSet - Most vagy soha
  • Napfonat - Mint a zápor
  • Palágyi Ildikó - Pillangó
  • Stage Dives - Bipoláris Egyensúly
  • Swing à la Django feat. Koszika - Utazás
  • SwingGirls feat. Niko - Nagy a szívem

A szakmai zsűri a harmadik adásban ismét kiosztotta a legmagasabb adható pontszámot. Ezúttal Oláh Ibolya produkciójára, aki bár azt énekelte Nem adom el, de megvették. Nyári Aliznak Félóra nyár elég volt a sikerhez. Elődöntőbe jutott még a Third Planet Táncol a világ és Solére Másért című dala. A közönség szerint GRETA dala Igazi kincs, amely ötödikként jutott tovább. Extra produkcióként a Godfather lépett fel, Tátrai Tibor és új formációja A Dal 2022 színpadán debütált.

Forrás: MTVA_Kaszner Nikolett

Érdemes követni A Dal 2022 Facebook- és Instagram-oldalát, a műsor hivatalos YouTube- és TikTok-csatornáját is.