Mellplasztikára gyűjtött Zoltán Erika

Zoltán Erika
Vágólapra másolva!
A 60. születésnapját ünnepli Zoltán Erika, aki ma már teljesen elégedett a külsejével.
Vágólapra másolva!

Az énekesnő hatalmas bulival emlékezik meg a kerek évfordulóról, és izgatottan várja szerettei köszöntését, ám nem tagadja, megérinti őt a kora. "Ez már egy jelentős évszám, érzem a súlyát. Persze, én is úgy tekintek erre, hogy a kor csak egy szám, de akkor is megdöbbentő, hogy az ember ledolgozott már hatvan évet. Szeretném, hogy kövesse még egy hetvenedik, egy nyolcvanadik és akár egy kilencvenedik születésnap is. Szerencsére ma már olyan fejlett az orvostudomány és a kozmetikai ipar, hogy akár egy krém is csodákra képes" - mondta a Blikknek.

Forrás: Zoltán Erika - Insta

A nyolcvanas-kilencvenes évek szexszimbóluma nem tagadta, korábban nem volt mindennel elégedett magán és hajlott is a változtatásra.

Nem tagadom, volt már, hogy elmentem plasztikai sebészhez. A kétezres években volt szemhéjplasztikám, de ez egy úgynevezett megelőző eljárás volt. Nem vetem meg a beavatkozásokat, de alapvetően kerülöm a drasztikus eljárásokat" - árulta el.