A bíróságon harcol Bács Ferenc örökségéért a lánya és az özvegye

Bács Ferenc
Vágólapra másolva!
A bíróságon harcol apja örökségéért Bács Kati. A színésznő sosem jött ki jól Bács Ferenc második feleségével, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész tíz évig nem is találkozott sem a lányával, sem az unokájával.
Vágólapra másolva!

Bács Ferenc 2019-ben halt meg. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész nagyon sokat dolgozott azért, hogy tisztességes örökséget hagyjon maga után, a végakaratának tartalmát azonban komolyan befolyásolták a halála előtti évek történései - írja a Bors.

Bács Ferenc 2019-ben halt meg Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Sem a lányával, sem az unokájával nem találkozott

A cikkben felidézik, hogy Bács már a hetvenes éveiben járt, amikor egymásba szerettek az egyik rajongójával, a tőle majd' negyven évvel fiatalabb Edinával. A nagy korkülönbség ellenére a kapcsolatuk jól működött, leszámítva, hogy a szerelme és a lánya, Kati egy percig nem jöttek ki jól egymással.

A két nő ellenségeskedésének az lett a vége, hogy Bács Ferenc több mint tíz éven keresztül nem találkozott sem a lányával sem az unokájával, majd

2011-ben házassági szerződést írt Edinával, így zárva ki a vér szerinti rokonait az örökségéből.

Bács halála után Kati bírósághoz fordult, hogy egy budapesti, második kerületi, 100 négyzetméteres lakás árából megkapja, ami neki jár, vagyis a köteles részt.

A fia lakhatását akarja megoldani

– Két és fél éve adtuk be a keresetet, és azóta egyetlen tárgyalás volt 2022 januárjában, de a bíró hiánypótlást kért mindkét féltől, így március első napjaira halasztotta a tárgyalást – mondta a Borsnak Bács Kati. A színésznő azt is hozzátette, hogy az apja halála óta alig alszik, az egészsége sokat romlott.

– Egy térdbetegség miatt nem tudok dolgozni, havi 22.800 forintot kapok, mint aktív álláskereső. Az említett Széher úti lakás, amihez két garázs is van, 160-180 millió forint értékkel bír, a felének az egyharmada (két Bács testvér osztozik a köteles részen) jár nekem, vagyis körülbelül 30 millió forint. A pénzt nem magamnak szeretném, hanem a fiamnak, aki kezdő fogorvosként annyit keres, amiből épphogy kijön az albérlete.

– mondta Kati.

Az újságból értesült az apja haláláról

A cikkből az is kiderül, hogy a színésznő és apja felesége azóta sem beszélnek.

Szörnyű, hogy ilyen helyzetbe kerültünk. Szerinte egyébként nem jár nekem semmi. Az édesapám halálhírét is az újságokból tudtam meg, azt sem dolgoztam még fel. Ez mindent elárul a kapcsolatunkról és arról, hogy apám feleségének mennyi hajlandósága van tisztességgel lezárni ezt az ügyet – nyilatkozta a Borsnak Bács Kati, aki reméli, hogy ha máshol nem is, de a bíróságon végre két és fél év után igazságot szolgáltatnak számára.

A Bors kereste telefonon Bács Ferenc özvegyét is, de ő nem kívánt megszólalni a témában.