Zavaros,10 milliós tartozási ügye miatt bíróságra kellett mennie Kozsónak

Kozsó
Vágólapra másolva!
A bíróságon nézett szembe egymással Kozsó és egykori kedvese, B. Ágnes. A zenész korábban 10 millió forintot kért kölcsön egykori barátnőjétől egy bár és egy hostel megnyitásához, ám a tervezett üzletekből nem lett semmi.
Vágólapra másolva!

A nő több részletben 10 milliót adott kedvesének, akivel a pénz átadását követően nem tudott kapcsolatba lépni, így nem tudta, a befektetett összegnek mi lett a sorsa.

– Miután átadtam neki az utolsó részletet, nem tudtam vele kommunikálni. Én akkor külföldön éltem, ha írtam neki, nem válaszolt, ha hívtam, nem vette fel a telefont. Egy olyan szerződést adott nekem, amiben én csak ügyvezető lettem volna, szó sem volt tulajdoni részről. Ezért is bontottam fel a megállapodást, majd visszakértem az összeget.

Azt mondta, most nincs pénze, ezért nem tudja megadni

– vallotta Ágnes, aki ügyvédhez fordult, sőt, még egy követeléskezelő céget is megkért, hogy visszaszerezze 10 millió forintját, amelyet a zenész végül tavaly júniusban az utolsó fillérig meg is térített számára.

Kozsó Forrás: Ámokfutók / Facebook

– Nem értem, ő egy olyan kedves lány. Hogyan jutottunk idáig? Jó volt köztünk minden, most pedig itt vagyunk a bíróságon. Ennek semmi értelme.

Én sosem csaptam be őt, és szerettük egymást,

nem jó, hogy itt kell lennünk – mondta a Blikknek az énekes.