A Dal 2022: fantasztikus produkciók után kialakult az elődöntők mezőnye

A Dal 2022
Vágólapra másolva!
Lezajlott a negyedik válogató is a Duna TV dalválasztó show-jában: összesen 20 szerzemény jutott a két elődöntőbe, köztük van az év dala.
Vágólapra másolva!

A Dal 2022 a nagy visszatérések évada: újra helyet foglalt a zsűriszékben Wolf Kati, akivel a műsor 2012-ben kezdetét vette, majd 2015-ben és 2020-ban versenyzőként szerepelt. Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere negyedik alkalommal keresi a közönséggel együtt a legjobb hazai slágert. A szájharmonika-virtuóz Ferenczi György másodszorra segíti a dalválasztást. Egri Péter, a rockabilly zene magyar nagykövete, korábban zenekarával, a Mystery Ganggel állt A Dal színpadán.

A Dal 2022 zsűrije Instagram

A műfaji sokszínűségéről is híres dalverseny új műsorvezető párossal folytatódott, mindkettőjük otthonosan mozog az élő show világában. A Dal 2022 házigazdái idén Rókusfalvy Lili és Király Viktor: előbbi A Dal 2020-ban már lenyűgözte a nézőket, utóbbi pedig többször bizonyított versenyzőként a műsorban. A slágergyáros énekes 2012-ben testvéreivel együtt, 2014-ben és 2018-ban szólóprodukcióval jutott a döntőig, és ezúttal Magyarország egyetlen dalversenyének házigazdájaként tér vissza a színpadra.

Király Viktor és Rókusfalvy Lili műsorvezetők Instagram

A négy válogatóból adásonként 5, összesen 20 dal jutott tovább a két elődöntőbe: négy produkció a zsűri pontjai alapján, az ötödik a közönség szavazataival. Az elődöntőkből négy-négy dal kerül be a fináléba, így nyolc dalt hallhatnak újra a nézők, amelyek közül márciusban kiderül, melyik lesz Magyarország slágere 2022-ben. A végső győztesről idén is a közönség dönt.

A negyedik válogató fellépői MTVA

A győztes dal előadója „Az Év Dala 2022", egyben a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2022" elismerésben részesül, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, és egy tízdalos nagylemezt, illetve az egyik felvételhez videoklipet is készíthet. A döntőbe jutott nyolc dal minden előadója gazdagodik a zenei pályájára fordítható nyereménnyel. Idén is odaítélik a legjobb dalszövegért járó díjat, valamint az Akusztik Dalverseny fődíját.

De most lássuk, mi történt a február 19-i adásban, lapozzon!