Az énekesnőt nagyon megviselte, hogy nem folytathatja a TV2 versenyét.

Bár a zsűri szerint Orsovai Reni volt az egyik legjobb versenyző, mégis neki kellett távoznia a Sztárban Sztár műsorától. "Elég szentimentális típus vagyok, meg érzékeny. Gyakran elpityeredek, nem voltam jól. Szerettem volna még sokáig ott lenni, de nem így sikerült" - mondta a Blikk élő interjújában Orsovai Reni, miközben a könnyeket törölgette az arcáról. Kiderült, az énekesnő szinte semmit sem aludt az éjjel, kisírta a szemét, saját magában kereste a hibát, annak ellenére, hogy rengeteg biztatást és dicséretet kapott a kiesés után.

Forrás: Orsovai Reni/Instagram

Bár pályatársai mind megvédtek és igazságtalannak érezték Orsovai Reni kiesését, ő mégis azt gondolja, hogy valamiért nem tudta megfogni az embereket az amerikai énekesnő, Lizzo produkciójával, bár megtett mindent a siker érdekében. "Próbálom megtalálni a miértjét és most nem igazán tudom, hogy mi lehetett a baj. Nagyon szerettem volna csinálni és már nem tudom tovább. Ez egy nagy vágyam volt, hogy benne lehessek egy ilyen műsorban és ez a három adás még nem elégítette ki a vágyaimat" - mondta Orsovai Reni, aki szívesen bújt volna még Christina Aguilera vagy Billie Eilish bőrébe is.

"Nyilván egy kis igazságtalanságérzetem van, de nem a Krisztiánnal szemben. Ő is belerakott mindent. Mondta, hogy nehezen megy neki a szövegtanulás, és azért egy Kozso-dalt megtanulni nem kis kihívás" - védte meg versenytársát Orsovai Reni, majd azt is hozzátette, hogy nem állítana fel senkit sem maga helyett, mert úgy érzi, mindenki kihozta magából a legtöbbet.