Szekeres Adrien elárulta, hogy mikor van mélyponton

TV2 Sztárban Sztár 2022 Szekeres Adrien
Vágólapra másolva!
Már a negyedik élő adásra készülnek a Sztárban sztár nyolcadik évadának versenyzői. Köztük Szekeres Adrien is erősíti a mezőnyt, aki az első produkciójával kevésbé aratott sikert, de az utóbbi két adásban maximális pontszámmal zárt a zsűrinél.
Vágólapra másolva!

Az énekesnő a TV2 reggeli műsorának vendége volt, ahol elmesélte, hogyan változtatta meg a verseny a mindennapjait, és őt is.

– fejtegette a Sztárban sztár hatásait az énekesnő, aki szerint csak akkor működik jól egy előadás, ha önmagából is beletesz valamit az adott előadó. Adrien eddig nagyon élvezi a versenyt, és azt, hogy ez kimozdította a végre a komfortzónájából.

A versenyzők feszes tempóban készülnek hétről hétre, szerdán már a színpadon kell előadni a produkciót.

Szekeres számára a hét közepe jelenti a mélypontot. Elmondása szerint ilyenkor mindig azt érzi, hogy nem lesz kész az előadása.

Majd a pénteki kamerapróbákon – amikor maszkkal, sminkben látja magát – új erőre kap, és szombatra kijavítja az apróbb hibákat, így tudja tökéletesíteni az előadásmódját.

"Van most már rendszerem. Néhány adás alatt kialakult egy rendszer, hogy hogyan készülök föl" – árulta el Szekeres, aki már gyakorol a vasárnapi élő show-ra, amikor majd Pápai Jociként kell színpadra állnia.