A Baywatch és a Melrose Place sztárja elárulta, miért fordított hátat Hollywoodnak

Baywatch
Vágólapra másolva!
David Charvet 46 Melrose Place-epizódban és 70 Baywatch-részben szerepelt. Imádták a nők, pénze is volt rengeteg, de történt valami.
Vágólapra másolva!

A színész 1998-ig forgatott, lett is volna bőven munkája később is, azonban kissé kiégett, húsz év alatt három munkát vállalt el, a legutóbbit is kilenc éve. A francia születésű popsztár és színész most elmondta, hogy inkább apa akart lenni, semmint sztár. "Ez azt jelenti, hogy te teszed le őket aludni, és amikor felébrednek, te magad is felkesz" - magyarázta a most 15 éves Heaven és 14 éves Shaya apja.

Baywatch: egy időben a világ legnézettebb sorozata volt

"Az első gyermekem születése előtt öt éven át utazgattam, 42 országban jártam, koncerteztem. Ezt már semmiképp nem tudnám megtenni újra. Új értelmet kellett találnom az életemnek. Már nem akartam elmenni Kanadába leforgatni egy tévésorozatot, és nem akartam Európába utazni, hogy ott fellépjek. Otthon akartam maradni, jó apja szerettem volna lenni a gyerekeimnek. Azt szerettem volna, ha ott vagyok mellettük minden nap."

Fiatalon, sármőrként

Jelenleg egy építész cégnél dolgozik, évente 10-14 épületet húznak fel Los Angelesben. Úgy érzi, ő már nem sztár, hiszen visszavonult a hollywoodi pörgésből.

Mint nyilatkozta, sokan megjegyezték már, hogy nagyszerű a kapcsolata a gyerekeivel. "Igen, mert sok időt tettem bele" - adta meg a választ.