Keményen küzd súlyos betegségével a Doktor Szöszi és a Kegyetlen játékok sztárja

Netflix's "Lost In Space" Los Angeles Premiere GettyImageRank3 Arts Culture and Entertainment Celebrities
Selma Blair
Vágólapra másolva!
Selma Blair évek óta szklerózis multiplexszel küzd, mely egy igen súlyos idegrendszeri betegség, mely előrehaladott állapotában rokkantsághoz vezet és a központi idegrendszert, azaz az agyat és a gerincvelőt érinti.
Vágólapra másolva!

Nemrég derült ki, hogy ugyanebben a betegségben szenved Blair kolléganője Christina Applegate is – a Dead to Me és az Egy rém rendes család sztárja – akinek elképesztő gyorsasággal romlott le az egészségi állapota.

Selma Blairnél – akit a Kegyetlen játékokban ismert meg a közönség – 2018-ban diagnosztizálták a szklerózist, aki azóta is aktívan részt vesz a betegség elleni küzdelemben. Most sem tesz másképp, hisz a március hivatalosan is a szklerózis multiplex tudatosságának hónapja.

A színésznő ezért úgy döntött, hogy hivatalos közösségi oldalán közzé teszi betegségének legnehezebb pillanatait, hogy ezzel is erőt adjon másoknak, akik hasonló betegségben szenvednek.