10 millió forint a fődíj Tilla és Gáspár Zsolti új műsorában

Sztárban Sztár, Tilla
Vágólapra másolva!
Gáspár Zsolti a Mokkában mesélt arról, hogy mire számíthatnak a nézők a Város vs. Vidék című nagyszabású szórakoztató showműsorban.
Vágólapra másolva!

Az egyik csapatkapitány ő, a másik pedig Till Attila lesznek, ők képviselik majd a városiak és a vidékiek csapatait. A versenyzőknek olyan alapvető kérdésekre kell válaszolniuk, amelyből kiderül, hogy ki mennyire ismeri az ellenfél szokásait, életvitelét.

Még várják a jelentkezőket, akik civilek és ismert személyek is lehetnek. Gáspár Zsolti annyit elárulhatott, hogy háromfős csapatok lesznek, melyeknek kvízben és egyéb megmérettetésekben is részt kell venni, a győztesnek végül 10 millió forint üti a markát.