Feke Pál kedvenceivel folytatódik a Csináljuk a fesztivált!

Csináljuk a fesztivált 2022, Nagy Bogi, Feke Pál
Vágólapra másolva!
Legendás magyar zenekarok, többek között az Illés, az LGT, az Omega és a Hungária slágerei szórakoztatják a nézőket a Duna TV zenés show-jában, a Csináljuk a fesztivált!-ban. A hatvanas évek dalainak az egyik zsűritag, Feke Pál is nagy rajongója – árulta el a Család-barát vendégeként.
Vágólapra másolva!

Feke Pál szerint zsűrizni megtisztelő feladat, ugyanakkor felelősséggel is jár, de a Csináljuk a fesztivált! adásaiban a munkájuk legnagyobb része élvezet és önfeledt szórakozás – mondta a Család-barát legutóbbi adásában. Kiemelte a show zenei producerének, Rakonczai Viktornak a munkáját, hozzátéve, hogy

a magyar kultúra és zenei örökség megőrzésének szempontjából hiánypótló a műsor,

és a modern televíziózás igényeinek megfelelően szórakoztatja a nézőket. Az énekes-színész szerint szerencse, hogy nem az adott előadót, hanem magát a dalt kell értékelniük zsűriként, mert ennyi kiváló kolléga közül képtelenség lenne választani.

Feke Pál a Csináljuk a fesztivált! zsűrijében Fotó: Polyák Attila - Origo

"Hogy egy dalból sláger lesz-e, az nem a kottába leírt hangokon, a tökéletesre csiszolt szövegen múlik, hanem azon, hogy egészében elérjen a hallgatók lelkéig. A zsűriben éppolyan vegyesen ülünk, mint mások a közönség soraiban, ezért rendkívül izgalmas, hogy a végén hogyan választjuk majd ki együtt az évszázad slágerét" – magyarázta Feke Pál, a műsor korábbi nyertese és jelenlegi zsűritagja.

Elmondta, hogy az első adást az eleganciája miatt kedvelte különösen, a másodikban pedig az Illés, az LGT, az Omega és a Hungária első dalai hangzanak el az 1960-as évekből, amelyek mind nagy kedvencei, így bevallotta, csak nehezen tudott választani. A Család-barát adása újranézhető a Médiaklikken, a Csináljuk a fesztivált! szombaton folytatódik a Duna TV-n.