Tizennégy év után feloszlik a népszerű magyar zenekar

Royal Team
Vágólapra másolva!
Tizennégy év után feloszlik a népszerű erdélyi együttes, a Royal Team.
Vágólapra másolva!

A rajongók nagyon meglepődtek, hiszen semmilyen jel nem utalt arra, hogy a zenekar ennyi év után befejezi a pályafutását. A hivatalos közleményből kiderül, mi áll a döntésük hátterében.

Forrás: Royal Team

"Sajnos elérkezett az a pillanat is, amikor a Royal Team elmúlt 14 éves pályafutása véget ér (...) Csodás élmények maradnak meg rajongóink szívében, és veletek együtt a miénkben is! Örülünk, hogy mindezeknek mi részesei és előidézői lehettünk! Minden ember és minden csapat életében viszont eljön az a pillanat (ez történt most Tibi esetében), amikor úgy érzi, hogy kész, vége, amikor már nem érez kihívást, amikor már érzi ez volt a csúcs, amikor újat szeretne, vagy csak épp a családjának szeretne több időt szentelni, és még sorolhatnánk! Mi esetünkben ennek most, 2022. március végén van vége! Ennyi volt megírva ott fenn, hisz tudjátok: minden véget ér! Hálásak vagyunk, és köszönjük a támogatást mindenkinek, aki segítette munkánkat" - írta a zenekar a hivatalos Facebook-oldalán.