Az elődöntőhöz ért a Sztárban Sztár nyolcadik évada, március 27-én már csak öten álltak a színpadon: Szekeres Adrien, Stohl András, Marics Peti, Ember Márk és Vavra Bence küzdöttek azért, hogy ott lehessenek a jövő szombati fináléban. Lássuk, hogy mit ítélt a zsűri, és mi történt a Sztárban sztár legutóbbi élő show-jában! A cikk végén kiderül az is, hogy kitől kellett elbúcsúzni, és mely négy énekes lett a széria legjobbja.

A még versenyben lévő énekesek egy közös dallal nyitották meg az élő show-t a TV2-n, majd elindult a verseny,  a fantasztikus produkciókat pedig ezúttal is Lékai-Kiss Ramóna, Kökény Attila, Makranczi Zalán és Papp Szabi pontozták, értékelték az alábbiak szerint.

Marics Peti remek hangulattal nyitotta az estét Farrukoként, spanyolul kellett énekelnie, de ez nem okozott neki gondot, hiszen profin beszéli a nyelvet, éveken át tanulta. Kökény Attila szerint nagyon jól állt neki a stílus, visszatért a műsorba ezzel a produkcióval, tökéletesnek találta az előadást. A többieknek is tetszett, a sok pozitív visszajelzés után maximális pontot adtak neki az első körben, azaz 40 ponttal nyitotta az elődöntőt.

Másodikként állt színpadra az este Stohl András, aki Bangó Margitként nyitotta az estét, és bár többször elmondta, hogy a "királynőt nem lehet utánozni", a zsűri szerint szépen megoldotta a feladatot, nagyon sok mozdulatot visszaadott: 40 pontot kapott ő is.

Őt Szekeres Adrien követte, aki az évad legjobb női előadója lett, egyedül maradt a férfi versenyzők közt az elődöntőben, ami miatt az este alatt többször is gratuláltak neki. Kiss Ramóna teljesen el volt ájulva tőle, szerinte egyértelműen a döntőben van a helye, de a többiek is dicsérték, ami a pontozásnál is látszott, összesen 40-et kapott a négy zsűritagtól Lady Gagaként.

Az East 17 énekese, Brian Harvey bőrébe bújva csapott óriási bulit az elődöntőben Vavra Bence. Saját bevallása szerint nagyon félt a tánctól, de a zsűrinek tetszett a mozgása, amit az éneklés mellett külön kiemeltek. Ő is 40 pontot kapott.

Psota Irénként állt a színpadra Ember Márk, Papp Szabi szerint szenzációs volt az előadás, de Kökény Attila is tökéletesnek nevezte, egyedül Makranczi Zalán fogalmazott meg egy kis kritikát. Az első kört 39 ponttal zárta, egyedül ő nem kapott maximális pontszámot az első produkciójára.

Lapozzon, a cikk folytatódik! A versenyzők még egy dallal visszatértek, és az este végén kiderült, hogy ki esett ki a döntő előtti adásban!