Tízmilliókba kerülhetett Kis Grófo apjának síremléke

Kis Grófo
Vágólapra másolva!
Másfél évvel ezelőtt halt megl Kis Grófo szeretett édesapja, Nagy Grófo, azaz idősebb Kozák László. Szerettek volna méltó búcsút venni tőle, és impozáns síremléket emeltek emlékére.
Vágólapra másolva!

A zenészt nemcsak a családja, a barátai és ismerősei gyászolták, a teljes roma társadalom nagy veszteségként élte meg a halálát. Nagy Grófót fehér selyembe burkolt üvegkoporsóban, négylovas hintóval, vörös szőnyegen szállították az impozáns kriptához. Grófo mellé különleges hangszerét is eltemették a hatalmas, 4x4 méteres kriptába, kedvenc ruháival, szerettei fotóival. A kripta lezárásakor annyi fehér galambot engedtek a magasba, ahány évet élt a zenész. Kettőt maga Kis Grófo is röptetett.

De nem csak a temetés sikerült királyira, hanem Nagy Grófo emlékhelye is: a monumentális gránit építményt már egy héttel a tragédia után elkezdte építtetni a család,

A szolnoki temetőben azóta is csodájára járnak az emlékhelynek, amelyen Szűz Mária és Jézus szobra őrzi a zenész örök álmát. "Nem szeretnék dicsekedni, így nem nyilatkoznék arról, hogy mennyibe került a kripta" - mondta szűkszavúan a Blikknek Kis Grófo.

Forrás: Instagram

A lap úgy tudja, több hónapon keresztül készült az impozáns emlékmű és meglehetősen költséges volt. Több temetkezési vállalatot, kripta építésére specializálódott szakembert is megkerestek, de szinte senki nem akart nyilatkozni, ám mindannyian megjegyezték, gyönyörű lett a végeredmény. Egyetlen sírkőmester volt hajlandó elárulni néhány részletet a kriptával kapcsolatban, azonban ő is a neve elhallgatását kérte.

"Látszik, hogy hatamas munka van benne. Vagy sivakasi gold vagy brazil gold gránit az alap.

Általában a romák szoktak ilyen sírhelyeket emeltetni, a gránit pedig nagyon népszerű, hiszen akár száz évig is megőrzi a csillogását, időjárásálló, már az ókori Egyiptomban is előszeretettel használták. Az oszlopok tetején lévő feltehetően bronz szobrokkal együtt több tízmillió forintba kerülhetett az emlékhely emelése, gyönyörű munka, büszkék lehetnek rá" - mondta.