MC Hawer két hét után eljegyezte a barátnőjét, mindjárt itt az esküvő

MC Hawer
Vágólapra másolva!
MC Hawer első látásra beleszeretett a kedvesébe, gyorsan el is jegyezte, májusban pedig feleségül veszi.
Vágólapra másolva!

MC Hawer az első találkozás után két héttel megkérte szerelme kezét. Rövid időn belül összeköltöztek és lelkesen elkezdték tervezgetni az esküvőt, és bár eleinte elbizonytalanodtak, most mégis megtartják.

"A napokban megyünk be az anyakönyvvezetőhöz, hogy véglegesítsük az időpontot. Mivel ilyenkor van egy kötelező, 30 napos várakozási idő, ezért várhatóan májusban lesz az esküvő. Méghozzá egy pénteki napra kell, hogy tegyük, mivel a hétvégéink általában tele vannak fellépésekkel. Szűk körben tartjuk, tehát csak a család lesz jelen. Délelőtt letudjuk az esküvői fotózást, délután két órától van nyitva a házasságkötő terem. Összeházasodunk, utána pedig beülünk valahova enni a rokonsággal. Ezt követően mindenki megy a dolgára, így aznap este akár egy fellépést is bevállalok" - mesélte a Borsnak.

Forrás: MC Hawer/Instagram

Nem szeretnének nagy lakodalmat csapni, ahogyan azt sem akarják, hogy a násznép lerészegedjen, ezért az alkoholnak nem lesz helye az ünnepségen. "Ennek most nem kerítünk nagy feneket. Nem látom értelmét annak, hogy mindenki lerészegedik én pedig "csont józanon" nézem őket. Azt hisszük, hogy ittasan viccesek és jópofák vagyunk, de sajnos ez nem így van..." - tette hozzá a mulatós sztár, aki évekkel ezelőtt komoly alkoholproblémákkal küzdött.