Öt év házasság után válik Molnár Andi

Molnár Andi
Vágólapra másolva!
Újabb sztárpár – Molnár Andrea táncos és férje – házassága futott zátonyra, annak ellenére, hogy mindent próbáltak megtenni a folytatásért, még párterápiára is elmentek.
Vágólapra másolva!

A Dancing with the Stars című showműsorból is jól ismert táncosnő és férje már beadták a válókeresetet, Andrea már el is költözött a közös otthonukból. A házaspár arra számít, hogy hamarosan hivatalosan is kimondják a válásukat.

„Sokat harcoltunk egymással, egymásért, de a sebek helyén több maradt a heg, ami újra és újra felszakadt. Azt hiszem, másra számítottunk mindketten" – idézi Molnár Andi szavait a Blikk, aki eleinte vonzónak találta, hogy különböző karakterek és úgy gondolta, hogy így jól ki fogják egészíteni egymást.

Később ez a különbözőség inkább széthúzó erővé vált közöttük, amiből többször vita is volt.

„Én konfliktuskerülő típus vagyok, nyugalomra, megegyezésre törekszem, és sokszor talán éppen ezért nem szóltam időben. Hallgattam. Zsolt inkább beleállt a konfliktusokba" – mesélte a táncosnő.