Egymilliárd forintért kelt el egy régi képregény

Captain America
amerika kapitány
Vágólapra másolva!
3,1 millió dollárért, nagyjából egymilliárd forintért kelt egy aukción az Amerika Kapitány legelső száma.
Vágólapra másolva!

A Heritage Auctions árverésén egy gyűjtő 3,1 millió dollárt, kicsivel több mint egymilliárd forintot fizetett egy képregényért, a Captain America, vagyis az Amerika Kapitány első számáért.

A füzet háborús időkben, 1941-ben jelent meg, a címlapján az amerikai szuperhős látható, amint leüti Adolf Hitlert:

Forrás: Marvel

A képregény iránti keresletet nyilván megdobta a sok filmfeldolgozás, a Marvel-univerzum mostani népszerűsége is, hisz ugyanezt a lapszámot 2010-ben még csak 25 ezer dollárért, 2019-ben pedig 915 ezerért adták el.

Mindenesetre a mostani, 3,1 millió dolláros eladási ár sem számít rekordnak a képregények történetében, hisz a Pókember első száma már 2014-ben 3,6 millió dollárért talált gazdára.