Nagy fájdalmáról, gyászáról mesélt Megyeri Csilla

Megyeri Csilla/Instagram
Vágólapra másolva!
Boldogságról és családi tragédiáiról egyaránt mesélt a TV2-n látott Ázsia Expressz szereplője, Megyeri Csilla.
Vágólapra másolva!

Megyeri Csilla elárulta, hogy készen állnak a babavállalásra párjával, Zsoltival. A barátja volt az, aki szeretett volna gyereket öt évvel ezelőtt is, de ő akkor még máshogy gondolta. "Utána felköltöztünk Budakalászra, akkor azt mondta Zsolti, itt van a lehetőség, hogy váltsd valóra az álmaidat, hagyok neked egy kis időt.

Most jött el az a pont, hogy azt mondtam, leteszek mindent, fogamzásgátlót, nem bulikázunk, és akkor bármikor jöhet igazából a bébi, ha szeretne. Én hiszek abban, ha szeretne leszületni, akkor le fog" - jelentette ki, és arról is beszélt, hogy kislányt szeretne.

Megyeri Csilla azt is elárulta, hogy ő sosem panaszkodik, mindig megy előre, amelyre édesapja tanította, aki hatalmas tragédiákat élt meg az életében. "Az apukámnak, bár erről nem nagyon beszéltem, amputálták a lábát, nekem ez hatalmas törés volt az életemben. A mai napig az, pedig már nincs velünk... Ő mondta mindig azt, hogy soha ne add fel, bármit meg tudsz valósítani. Apu egy nagyon erős ember volt, ezt tőle hozom. Azt, hogy soha nincs panaszkodás, mindenre van megoldás" - mondta könnyezve.