Tíz évig nem mehet Oscar-gálára a pofozkodó Will Smith

94th Annual Academy Awards - Show film award celebrity TOPSHOTS Horizontal
US actor Will Smith (R) slaps US actor Chris Rock onstage during the 94th Oscars at the Dolby Theatre in Hollywood, California on March 27, 2022. (Photo by Robyn Beck / AFP)
Vágólapra másolva!
Chris Rock humoristát ütötte meg egy ízléstelen vicc miatt. 
Vágólapra másolva!

Mint korábban megírtuk, az Akadémia fegyelmi eljárást indított Will Smith – a legjobb férfi színésznek járó díj győztese – ellen az Oscar-gálán tanúsított viselkedése miatt.

Will Smith, amint felpofozza Chris Rockot, 2022 Forrás: AFP/Robyn Beck

Az Akadémia által kiadott közleményben az áll, hogy Smitht még az este során megkérték, hogy távozzon a rendezvényről, aki ezt a kérést megtagadta, de bevallásuk szerint az ő részükről is kezelhették volna jobban a kialakult helyzetet.

A színész cselekedeteivel megsértette az Akadémia magatartási normáit, beleértve a nem megfelelő fizikai kontaktust, a bántalmazó vagy fenyegető viselkedést, valamint az Akadémia integritásának veszélyeztetését – áll a kiadott közleményben.

Most megvan a döntés: tíz évig nem engedik be az Oscar-gálára.