A 63 éves Madonna nem tud kilépni a botrányhősnő szerepéből, még mindig próbálkozik megdöbbenteni a rajongókat.

A pop királynőjeként emlegetett Madonna már csak árnyéka egykori önmagának, arca már szinte felismerhetetlen, korábbi jellegzetes vonásai is eltűntek arcáról és leginkább úgy fest, mint valamilyen földöntúli lény. Így festett még 1999-ben:

Madonna 1999-benForrás: Getty Images/FilmMagic, Inc/@2005 Jeff Kravitz

A világsztár nehezen engedte el az öregedést és korán plasztikáztatni kezdte arcát, amitől mára felismerhetetlenné vált. Még mindig próbál dominaként pózolni, merész fotókat közzétenni, de ezekkel inkább közröhej tárgyává válik.

Madonna nem így érzi, sőt inkább nagyon élvezi a polgárpukkasztó viselkedésre kapott reakciókat. Most épp egy túlfilterezett videót osztott meg, melyben épp arról panaszkodik, hogy valami kaparja a torkát.