Csollány Szilveszterre emlékeznek együtt az Exatlon játékosai

Az Exatlon All Star játékosa úgy hiszi, a játék legvégén is sikeres lehet
Vágólapra másolva!
Az Exatlon All Star játékosai szigorú szabályrendszert követve töltöttek hónapokat Dominikán, ahol a külvilágtól elzártan éltek. Hazatérkezésük után szembesültek azzal, hogy egykori csapattársuk – az olimpiai bajnok – Csollány Szilveszter életét vesztette, ami nagyon megrázta a versenyzőket.
Vágólapra másolva!

Nem lehetett náluk telefon és az aktuális hírekről sem szerezhettek tudomást – a múlt hétvégén végetért – az Exatlon All Star játékosai, akiket sokkoltak az elmúlt időszak történései, főként az egykori Olimpiai bajnok tornász, Csollány Szilveszter halálhíre, aki maga is részt vett a játék egy korábbi évadában.

hiszen ott kezdődött a barátságunk, együtt versenyeztünk vele, közel engedett bennünket magához. Tanácsokkal látott el bennünket, és a barátságát adta, amiért nagyon hálás vagyok." – nyilatkozta a Borsnak Kempf Zozo.

Kempf Zozo Fotó: Polyák Attila - Origo

Többek között Kempfet is – aki egykori csapattársa volt Csollánynak – teljesen lesújtotta a hír, hiszen nagyon drukkoltak az olimpikon felépüléséért, a műsorban is többször emlegették. Az exatlonista elmondása szerint nagyon szoros baráti kapcsolatot ápolnak az egykori csapattársaival, többször is szerveztek közös programot a játék után.

„Talán három hétig volt együtt kint az a Bajnok csapat, de életre szóló élményeket szereztünk együtt. Miután hazaértünk, utána is rendszeresen összejártunk, pedig az ország különböző pontjain lakunk. Nagyon nehéz elhinni, hogy soha többé nem találkozunk vele!" – mondta szomorúan az exatlonista.

Busa Gabival és egykori csapattársaival egy közös megemlékezést terveznek Csollány Szilveszter sírjánál, hogy méltó módon búcsúzzanak el barátjuktól.

Forrás: Instagram