Varga Viktor és a barátnője épp Peruban túráznak, ahol veszélyes kalandokban is volt részük, legalábbis az énekes elmondása szerint.

Mint írtuk, Varga Viktor saját szervezésű perui dzsungeltúrára indult a barátnőjével, Zsembera Liliánával, az út során azonban nem várt nehézségekbe is ütköztek.

Varga Viktor és a barátnője a Titicaca-tavonForrás: Instagram/Varga Viktor

42 kilométeres túrát terveztek a Machu Picchuhoz vezető inka ösvényen, Viktor tavaly eltört lába azonban nem bírta a terhelést, félúton muszáj volt megpihennie. Erről az Instagramon is beszámolt, ahol arról is írt, hogy korábban különféle állatok támadtak rájuk. 

"Az út felénél járunk, 21 km-nél, úgy döntöttem, tábort verünk, hiszen a nap lemegy, a törött lábam kétszeresére dagadt, a 15 kg-os táskák széttépték a vállunk, és pont egy Jézus-szentély menedéket adhatna, legalábbis tetőt a fejünk fölé a folyamatos eső ellen. Lili arcán könnyek gördülnek, ő nem akar kinn aludni, annyi vadállattámadás ért minket az eddigi kilométerek alatt (elvadult dzsungelkutyák falkái, megvadult bika), kezemben végig egy tőr és nagy kő volt, miközben próbáltam a harapásoktól védeni magunkat..." – írta:

Végül tovább indultak a legközelebbi faluba, nemrég pedig már a túra utolsó szakaszánál jártak Viktor legutóbbi bejegyzése szerint: