Kilenc dal

Forrás: Revolution Films

Szintén bemutatták a cannes-i filmfesztiválon Michael Winterbottom 2004-es filmjét, amely aztán vitát is váltott ki a valódi szexjelenetek miatt. A két főszereplő, Kieran O'Brien és Margo Stilley olyan zenekarok dalaira esett egymásnak, mint a Black Rebel Motorcycle Club, az Elbow, a Primal Scream vagy a Franz Ferdinand: behatolást, kölcsönös orális szexet és ejakulációt is láthattunk.

Shortbus

Forrás: ThinkFilm

Az egyik történetszála arról szólt, hogy egy nő hogyan jut el az első orgazmusáig, amit végül egy hármas szex során élt át, amikor ellátogatott egy szexklubba – de nem ez volt az egyetlen merész jelenet a filmben, még autofellációt is láthattunk benne. A rendező, John Cameron Mitchell úgy nyilatkozott annak idején, hogy „új filmes módszerekkel járja körül a szexet, mert az túl érdekes ahhoz, hogy meghagyjuk a pornónak".

Kutyafog

Forrás: Feelgood Entertainment

A háromszoros Oscar-jelölt Jórgosz Lánthimosz második nagyjátékfilmje volt, amelyben egy családapa egy erődítményszerű házban, teljes elzártságban tartotta a feleségét és három gyereküket, azt hazudva nekik, hogy a külvilágban óriási veszély lesne rájuk. Ezt a szokatlan élethelyzetet a rendező igazi szexjelenetekkel tette valódibbá, vérfertőzést is bemutatott a testvérek között (miközben az őket játszó színészek természetesen nem voltak rokonok).

Szerelem

LoveForrás: Wild Bunch

A Love-nak már a plakátja jelezte, hogy provokatív filmről van szó, végül a valódi szexjelenetei miatt híresült el – amelyeket bizonyos mozikban ráadásul 3D-ben láthattak a nézők. A rendező, Gaspar Noé korábban az Enter the Voidban (Lépj az ürességbe) is mutatott igazi szexet, amiről egy interjúban úgy beszélt, hogy problémás lehet, mert a férfi színészeknek általában nehezen van erekciójuk a stáb előtt, a színésznők pedig nem mennek bele, ha van amúgy partnerük. Noé szerint a valódi szexjelenetet a legjobb két szingli színésszel felvenni, akik korábban szeretők voltak.