A hármas ikrekről és a visszatérésről beszélt Rúzsa Magdi

Rúzsa Magdi
Vágólapra másolva!
A Petőfi Rádióban mesélt terveiről a háromgyerekes énekesnő, aki új dalát is megmutatta a hallgatóknak.
Vágólapra másolva!

Országos rádiópremierben mutatkozott be a Petőfi Rádióban Rúzsa Magdi új dala, a Papírsárkány, ami a feltétel nélküli szeretetről szól. Az énekesnő szerint az új szerzeményének több értelmezése is lehetséges, hiszen szerelmes dalként is megállja a helyét, de szólhat az anya-gyermek kapcsolatról is.

Rúzsa Magdi Forrás: Rúzsa Magdi/Instagram

„Három baba mellett pörög az élet, de hál' Istennek minden rendben van nálunk. Lubickolni lehet az anyaság érzésében. Nagyon édesek és helyesek, de közben én az a típus vagyok, aki nem annyira tud leállni. Tudatosan előre készültem, hogy majd abban az időszakban is, amikor tartósan otthon leszek és babázok, akkor is tudjak a közönségnek valami újat adni.

ezért ők hallották először a pocakomban" – kezdte Rúzsa Magdi a Petőfivel a reggel! műsorában, aki megígérte a hallgatóknak azt is, hogy már nem kell sokáig nélkülözniük őt: hamarosan ismét koncertezni fog.

„Július elsején lépek majd először színpadra, Budapesten. Készülünk, mind látványvilágában, mind hangulatban, és lesznek meglepetések is, mert közben ügyesen előre dolgozgattam, úgyhogy jövök még egy-két finomsággal"– tette hozzá az énekesnő, aki már várandóssága alatt sem titkolta, hogy nem szeretne több évet kihagyni a családalapítás miatt.