Apja nehezen fogadta el a TV2 fiatal sztárjának döntését

tv2 sztárban sztár Vavra Bence
Vágólapra másolva!
A Sztárban sztár legutóbbi szériájának győztese, Vavra Bence úgy érzi, hogy a műsor megadta neki azt a löketet, amit eddig hiányolt zenei karrierje beindításához. Jelenleg úgy érzi, hogy a jövőben már nem szeretné megmérettetni magát hasonló módon.
Vágólapra másolva!

Vavra Bence a Sztárban sztár nyolcadik évadának győzteseként robbant be a köztudatba, pedig már régóta a zenei pályán tevékenykedik. Elmondása szerint jót tett a hírnevének, hogy elvállalta a szereplést, ezzel elérheti a várva várt áttörést.

– nem szeretnék nyolc órában egy irodában ülni, – de azért a gazdasági gondolkodás jó a zeneiparban is" – idézi a Blikk Vavra Bence gondolatait, aki hozzátette, hogy nem szeretne többet versenyezni. Azt is elárulta, hogy édesapja nehezen fogadta el, hogy ezt a pályát választotta.

„Édesapám racionális ember nehezebben mutatja ki az érzelmeit, de nagyon támogató. Ezért is esett olyan jól, amikor láttam, hogy szinte könnyekig hatódott" – mesélt a Sztárban sztár döntőjéről az énekes. Majd hozzátette: az édesapja is kezdi elfogadni, hogy zenészként képzeli el a jövőjét, aki azért örül, hogy fiának van egy diplomája is.