Deák Bill Gyula felesége 2020-ban infarktust kapott, majd krónikus tüdőbetegséget diagnosztizáltak nála, végül idén év elején megtudták, hogy rosszindulatú mellrákban szenved.

A zenész elárulta, hogy felesége jobb állapotban van, mint azt valaha gondolták volna. "Nem indult egyszerűen nekünk az idei év, de igyekszünk pozitívak maradni. Köszönjük szépen, Marika jobban van, talán már elmondhatjuk, hogy túl vagyunk a nehezén. Nem hagyja el magát, a gyógyulásra koncentrál. Miután kijött a kórházból, másnap már a házimunkákat is ellátta, mosott, főzött, hogy minél kevesebb segítséget kérjünk a családtagoktól... Egy ilyen nagy műtét után majd már csak a kontroll vizsgálatokra kell visszajárnia. Hála Istennek, nem ágyhozkötött a betegsége miatt, ami már fél gyógyulásnak számít" - mesélte.

Fotó: Major Kata - Origo

"Én jól vagyok, persze, ahogy megy az idő az ember feje fölött, néha előfordul, hogy időnként fájdogál valamije. Egyébként minden rendben. Most a következő koncertjeimre készülök. Az elmúlt két év után mindig nagy öröm számomra, hogy újra színpadra állhatok és találkozhatok a közönséggel" - mondta a Blikknek.