Válása után rátalált a boldogság Horváth Grétára

Horváth Gréta
Vágólapra másolva!
Saját bevallása szerint nagyon boldog időszakát éli Horváth Gréta, aki március végén hivatalosan is elvált férjétől, Meggyes Dávidtól.
Vágólapra másolva!

Mint megírtuk, a TV2 Ázsia Expressz korábbi győztese januárban jelentette be, hogy férje, Meggyes Dávid úgy döntött, kilép az életükből. A férfi azóta újra szerelmes, a Dancing with the Stars táncosával, Stana Alexandrával él együtt. Horváth Grétánál időközben inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak, komoly diétába kezdett, és már 17 kilót fogyott.

"Ez nem egy olyan fogyás, hogy oké, lefogyok és ennyi volt, hanem innentől kezdve szeretnék már így élni. Nem azért, mert most rám jön egy XS-es vagy egy S-es nadrág, hanem egész egyszerűen jól érzem magam a bőrömben.

– mondta sokat sejtetően Instagram-sztorijában. Hozzátette, ez nyilván hatással van egy nőre, a kisugárzására. " Büszke vagyok arra, hogy nem adtam fel év elején, és nem jégkrémet zabáltam a kanapén, hanem kitartottam amellett, amit a fejembe vettem. Nyilván nem volt egyszerű, nekem is voltak mélypontok" - vallotta be.