Hosszú ideje semmit sem tudni Koós János özvegyéről

Dékány Sarolta; Koós János
Budapest, 2014. augusztus 22. Koós János (k) és felesége, Dékány Sarolta énekesek Bajor Imre temetésén a Farkasréti temetőben 2014. augusztus 22-én. A színművész életének 58. évében, augusztus 6-án hunyt el. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Három éve halt meg a legendás énekes, Koós János. A táncdalénekes özvegye, Dékány Sarolta azóta teljes hallgatásba burkolózott. Jó ideje azonban nem ad magáról semmilyen információt, még a telefonszámát is megváltoztatta, barátai pedig aggódnak érte.
Vágólapra másolva!

– Már jó ideje nem beszéltünk. Hosszú évekig ugyanaz volt a telefonszáma, de megváltoztatta, gondolom, jó oka volt rá. Csak remélni tudom, hogy Saci jól van, és kívánni, üzenni is ennyit tudok neki. Jó egészséget, boldogságot és szeretetet küldök neki – mondta a Blikknek Medveczky Ilona.

Koós János és felesége, Dékány Sarolta énekesek Bajor Imre temetésén a Farkasréti temetőben, 2014. augusztus 22-én Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

– Olvastam, hogy nincs jól szegény, nagyon aggódom érte – mesélte Sas József özvegye, Zsuzsa asszony. – A férjem, Jóska és János nagyon jóban voltak, ahogy mi is Sacival. Úgy tudom, szinte senkivel nem tartja a kapcsolatot, visszavonultan él a lányához közel. Saci is gyászol, akárcsak én. Mindenkire máshogyan hat, ha elveszíti a társát, ő a magányt választotta. Örülnék, ha beszélhetnék vele, de valamiért úgy döntött, magában tartja az érzéseit.

– Jani halála után Saci beburkolózott, elérni is lehetetlen. Nem tudom az új számát, és a közösségi oldalakon sincs fent. Nagyon szerettem Jánost és persze, a feleségét is, sajnálom, hogy megszakadt a kapcsolatunk – mondta elkeseredetten Poór Péter, aki tiszteletben tartja, hogy Sarolta a visszavonulást választotta.