Rémisztő diagnózissal került kórházba a legendás magyar rocker

Zeffer András
Vágólapra másolva!
Zeffer András, a Mobilmánia billentyűse, énekese, a legendás P. Mobil egykori zenésze ismét kórházba került. A diagnózis rémisztő.
Vágólapra másolva!

Infarktus, azaz artériás vérellátás csökkenése miatt bekövetkező szöveti sejtelhalás, nekrózis keletkezett Zeffer András ujjában. A 63 éves legenda először az Arénában rendezett decemberi bulin érezte, hogy fáj az ujja.

Forrás: Zeffer András / Art Anzix Színház

"Azt gondoltam, hogy megüthettem, megsérthettem valahol, aztán majd elmúlik. De nem így történt. Bőrgyógyászhoz mentem, aki megnyugtatott, hogy nincs itt komoly baj, afféle szemölcs ez. Meg is kaptam a szokásos kezelést, de a helyzet nem javult. Szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy sajnos félrekezeltek" - mesélte a Blikknek a zenész.

A Szent Imre Kórház angiológiai osztályán egyhetes szigorú intenzív infúziós kezelést kapok. Merthogy kiderült, a jobb kezem középső ujján infarktus keletkezett.

A kezem nem lesz alkalmas a billentyűk használatára. De erre nem is gondolok. Harcolok, ahogy korábban is tettem. Megkaptam a három oltást a Covid ellen, Csilla, a feleségem, ez a csodálatos nő, mindenben támogat, a közönség pedig visszavár. Legközelebb július 9-én a Barba Negrában lépünk fel a Mobilmániával, és ott lesz velünk a színpadon Vikidál Gyula is. Persze nekem addigra újabb csatát kell nyernem az egészségemért - tette hozzá.

Zeffer András 2006-ban nézett szembe a halállal, amikor agresszív leukémiát állapítottak meg nála. Hónapokat töltött kórházban, csontvelő-átültetésen is átesett.