Már a cipőjét sem tudja egyedül bekötni Nádai Anikó – fotó

Nádai Anikó
Vágólapra másolva!
Nádai Anikó és Hajmásy Péter év elején jelentették be eljegyzésüket, majd hamarosan azt is elárulták, hogy első közös gyereküket várják.
Vágólapra másolva!

Nádai többször is megmutatta már milyen gyorsan nő a terhes hasa a második kisfiával. Nemrég elmondta, hogy még három hónap van hátra a várandósságából – bár méretei alapján sokan kevesebb időre gondoltak –, és azt is, hogy orvosi tanácsra császármetszéssel hozza világra születendő gyerekét. Így még jócskán van idő a baba érkezéséig, de már Anikó és Péter is lázasan készülődik, hogy készen álljanak kisfiuk fogadására.

A pár jelenleg a babaszoba felújításával foglalkozik, valószínűleg azért igyekeznek jobban, mert a műsorvezető egyre nehezebben tud önállóan intézkedni. Nádai hatalmas pocakjától már a cipőjét sem tudja bekötni egyedül, de párja még ebben is a segítségére siet.

Hajmásy Péter Forrás: Nádai Anikó Instagram