Egy hete fekvőbeteg Korda György, de Balázs Klári sincs jól

Csináljuk a fesztivált döntő 2022 április 2-án, Korda György, Balázs Klári
Vágólapra másolva!
A 83 éves énekes egy hete próbál kijönni a súlyos influenzából, nem megy könnyen, antibiotikumot is kell szednie.
Vágólapra másolva!

"Gyuri betegedett le először, de én is elkaptam tőle. Neki súlyosabb az állapota, antibiotikumot kell szednie, szerencsére nekem nem volt rá szükség. Én két napig voltam lázas, de hála istennek már lement, viszont a férjemnek még mindig hőemelkedése van" - nyilatkozta Balázs Klári.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Nem akartam kockáztatni, konzultáltam az orvosunkkal, hiszen sok előadásunk lesz a közeljövőben, és meg kell, hogy gyógyuljon teljesen. Nyolcvanhárom évesen nem tehetem ki annak, hogy gyengén álljon színpadra.

Már ma egy hete tart, ami egy vírusos influenzánál végül is nem számít hosszú időnek. Nem értem, miért nem kommunikálják a médiában, hogy járvány van, ugyanis nekünk majdnem minden ismerősünk beteg. Mind a ketten voltunk koronavírusosak, de ki merem jelenteni, hogy ez most rosszabb. Én nem kapok az orromon levegőt, Gyuriról nem beszélve, mert neki erősen a mellkasára és a torkára húzódott" - mondta. Bővebben a Borsban.