Judy elvonókúrával mentette meg az apja életét

Judy
Vágólapra másolva!
Judy egy friss interjúban arról is mesélt, hogy miként vette rá az apját az elvonókúrára húsz évvel ezelőtt.
Vágólapra másolva!

A Groovehouse énekesnője, Judy a Borsnak adott interjút: édesapjáról is mesélt, akit ő vett rá az elvonókúrára annak idején.

Judy Forrás: Judy/Instagram

"Apa a mai napig azt mondja, hogy nekem köszönheti az életét. Egyszer leszédült az ágyról, majd pár másodpercig nem vett levegőt. Az egész egy örökkévalóságnak tűnt. Akkor azt mondtam neki, én ezt még egyszer nem nézem végig, abba belehalok. Másnap azzal jött be a szobámba, hogy igazam van, tényleg súlyos alkoholista. Egy összeköttetésem révén elintéztem neki az elvonókúrát, már 20 éve nem iszik" – mondta.

A most 72 éves férfinak az egyik lábát amputálni kellett, egyébként Judytól pár utcányira él egy idősotthonban. "Ő akart beköltözni, mert szereti, ha kiszolgálják, sőt kimondottan igényli a társaságot. Gyakran meglátogatom, néha az anyukám is elkísér, akivel rég elváltak" – mesélte erről az énekesnő.