Nagyon fájdalmas heteken van túl a kilencszeres Erős Ember-világbajnok, akinek április 7-én halt meg szeretett édesanyja.

Menyhárt Erzsébet hosszantartó betegség után halt meg, és bár a fia lélekben már felkészült arra, hogy nem teljesülhet édesanyja utolsó kívánsága, a lelke mélyén remélte, hogy anyukája szervezete nem adja fel a harcot, és így még láthatja, amint fellép a dobogó tetejére a natúr nemzetközi erős ember versenyen.

Forrás: Fekete László

Az anyukám többször is elmondta a betegágyán, hogy az a vágya, hogy egyszer még lásson élőben versenyezni. Úgy tervezte a versenyen az első sorban ül majd, és láthat a dobogóra állni, de ez az álma már nem teljesülhet – mondta a Blikknek a gyászoló fiú.

A tervekkel ellentétben ifjabb Fekete László a május 22-én megrendezésre kerülő Nemzetközi Erős Emberek utánpótlás versenyén nem mérheti össze erejét az ellenfelekkel a Dunaharaszti Sportszigeten, miután decemberben egy komoly operáción esett át. „Gyűjtenem kell az erőt, mert hamarosan Londonba utazok, hogy megmutassam, még mindig én vagyok a legerősebb ember a világon. Nagyon nehéz így a felkészülés, de érzem, hogy édesanyám fentről segít és támogat" – tette hozzá ifjabb Fekete László, akivel legutóbb május elsején, Kozármislenyben találkozhatott a közönség. Ott megközelítőleg kétezer ember szurkolt neki a Nemzetközi Erős Emberek versenyén.