Elképesztő egybeesés: egy napon szült az egypetéjű ikerpár

ikrek, Kalifornia, Szilveszter
Vágólapra másolva!
Jill Justiniani és Erin Cheplak egypetéjű ikerpár, saját bevallásuk szerint mindent szinkronban csináltak életük során, de erre sosem számítottak.
Vágólapra másolva!

A 30 éves nővérek szerencsés csillagzat alatt születhettek, hiszen sokat viccelődtek azzal, hogy milyen jó móka lenne egyszerre gyereket várni, ami végül össze is jött számukra. Azonban az sosem fordult meg a fejükben, hogy ugyanazon a napon születnek majd gyerekeik, mert arra nagyon kevés az esély.
A sors fintora, de még ez is megtörtént, ráadásul mind a ketten fiú gyereknek adtak életet.

Az ikrek elmondása alapján Jillnek tervezett császármetszése volt beütemezve május 5-re, míg Erin május 10-re várta kisfia érkezését. Jill már a kórházban feküdt, mikor Erin magzatvize elfolyt és még ő maga sem hitte el, hogy ez megtörténik. Gyorsan felhívta férjét és testvérét is, akiknek szóról szóra ugyanazt mondta:

A férje hazasietett a munkából, hogy kórházba vigye vajúdó feleségét, nővére csak annyit reagált, hogy rendben, a kórházban találkoznak. Még közös szobát is kapott az ikerpár, így egész nap támogathatták egymást. A kisfiúk az esti órákban jöttek világra, Oliver – Jill babája – érkezett előbb. Majd pár órával később Erin kisfia, Silas is megszületett, grammra pontosan ugyanazzal a súllyal és ugyanakkora hosszal, mint unokatestvére – írja a People magazin.