Marics Peti a fóbiájáról mesélt, nem lesz könnyű dolga Ázsiában

Marics Peti
Vágólapra másolva!
Marics Peti már meggyőzte a tévénézőket tehetségéről a Sztárban sztárban, zenésztársáról, Valkusz Milánról viszont eddig keveset hallhatunk - ezúttal viszont egy csapatként indulnak útnak Ázsiában, közösen szerepelnek az Ázsia Expressz új évadában.
Vágólapra másolva!

A két fiatal egyetért abban, hogy a nyári koncertszezon előtt jót tesz nekik, hogy kicsit kiszakadnak a hétköznapokból. A kényelmet viszont nehéz volt itthon hagyniuk, Petinek pedig egyéb félelme is akad.

Forrás: Marics Peti/Instagram

"A szabadban alvás és a kempingezés eddig kimaradt az életemből, úgyhogy kíváncsian várom, mire számíthatunk. A pókoktól való félelmem inkább időszakos, mostanában azért már nem ijedek meg a kétcentis, picike kis pókoktól, de azért nagy testű, szőrős pókokkal nem szívesen találkoznék. Örülnék, ha véletlenül nem az én ágyamba esne be éjszaka egy ilyen" - vallotta be Peti, aki tisztában van vele, hogy a térségben, ahova utaznak előfordulhatnak akár ilyen állatok is.

Petit és Milánt korábban a tenisz is összekötötte – Milán válogatott volt – , és élsportolóhoz méltó szellemben küzdenek majd. "Nyerni megyünk, szerintem ez a legjobb hozzáállás. Kalandvágyók vagyunk, mindent megteszünk majd a győzelemért" - árulta el Milán a Blikknek.