Ezt gondolja Berki Krisztián titokzatos üzenetéről Hajdú Péter

Hajdú Péter
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban megírtuk, Kiss Kató léleklátón keresztül üzent Berki Krisztián Hajdú Péternek, akivel baráti viszonyban voltak. Kiss Kató – akinél korábban Berki özvegye is járt – a Life TV reggeli műsorában, egy papírra írta fel az üzenetet, amit kifejezetten Hajdú Péternek szántak.
Vágólapra másolva!

A léleklátó azt állítja, hogy Berki Krisztián lelkével azóta is kapcsolatban áll, így tudja átadni a meghalt médiasztár üzeneteit. Hajdú Péter nem zárkózott el a spirituális téma elől és élő adásban ült le Kiss Katóval, majd felolvasta a tőle kapott üzenetet az Ébredj velünk! című reggeli műsorban.
"Nagyon köszönöm, hogy nem ítéltél el és esélyt adtál nekem, köszönöm a barátságodat" – állt az üzenetben, de Hajdú állítása szerint még mindig kételkedik ebben a történetben.


Kató gyakran dolgozik a rendőrséggel együttműködve, rengeteg olyan dolgot mondott már az életében, ami valósnak tűnik. Azonban az az üzenet, amit a Krisztiántól adott át nekem, általános volt" – kezdte a Borsnak a műsorvezető.

Hajdú Pétert leginkább az tette szkeptikussá, hogy a műsorban feltett konkrét kérdéseire sem kapott választ, melyet azzal indokolt a jósnő, hogy konkrétumokat nem mondhat, hiszen ő csak azt tudja, amit számára a lélek sugall.

„Kíváncsi lettem volna, milyen információkat tudott volna még mondani, hogy meggyőzzön, most kevés volt ehhez az idő. T

Nem járok el privát szeánszokra, mint ahogy jósnőhöz sem. Biztosan van valami az élet után is, de ezt egyelőre találgatjuk. Nem lehetetlen, hogy egyszer egy tévéműsorban vállalkozom erre" – tisztázta Hajdú Péter az álláspontját.