A Jackassből ismert Bam Margera egy év után jött ki a rehabról, majd rögtön el is törte a csuklóját – fájdalomcsillapítót azonban nem kaphat a függősége miatt.

Egy gördeszkás balesetben a csuklója eltört, a könyöke pedig elmozdult Bam Margerának, akit a Jackass után saját realitysorozatban, a Viva La Bamban is lehetett látni. 

Margera egy időben profi gördeszkás volt, de már egy éve nem gyakorolt, mivel egy tizenkét hónapos, bentlakásos elvonókúrát csinált végig, csak nemrég költözhetett ki az intézetből – a deszkás parkba is egy rehabilitációs ülés szünetében ment most át.

A korábbi drogfüggősége miatt fájdalomcsillapítót sem kapott, hiszen az a visszaszokásához vezethetne. A TMZ szerint egyébként már tizedszerre tört el ugyanaz a csuklója, de eddig mindig szedett rá gyógyszert.