Szexi bikinis fotót mutatott magáról Molnár Andi

Dancing With The Stars Molnár Andrea Andi
Vágólapra másolva!
Áprilisban jelentette be a TV2 sztárja, hogy öt év házasság után válik férjétől. Molnár Andi ahelyett, hogy szomorkodna, inkább a táncba menekül vagy szervez valamilyen programot a szabadidejében.
Vágólapra másolva!

A 39 éves táncosnő épp, hogy bejelentette, hogy újra szingli, máris megrohamozták az udvarlók. Úgy fest, egyelőre nem szeretne újabb kapcsolatba bonyolódni, bár már többen is összeboronálták Dobó Kata volt párjával, Szente Vajk színésszel. A híreszteléseket egyelőre nem erősítette meg egyik fél sem, Molnár Andi pedig úgy látszik remekül érzi magát az utóbbi időben egyedül is.